BALOGH JENŐ VILÁGKÉPE
Napokig,
hónapokig rágódik. Amikor összeáll a kép, akkor megfesti. Nem termékeny.
Gondolatokat közvetít. Odafigyel a világra. Úgy álmodta meg a „Mentsük meg földünket!”-gondolatot. Ez az 1990-es években történt. Nincs emberi
magyarázat. Isteni akaratnak tekinti. Mint mindent az életében. A planetáris
tudat gondolat szerint meg kellene tanulni az embereknek a Földön békességben
élni. A Föld energiakészletét ésszerűen kellene felhasználni. Csak így lehet
béke. Balogh Jenő személyisége,
egyénisége, tehetsége szerint jár kel a
világban képeivel. Az embereknek közölni akar. Szavakkal is kifejezi magát, de
a festészetet is Isten adományának köszönheti. Vallja, meggyőződése, hogy Ő Isten
kegyelméből lett festő. A képeket a világban mindenütt megértik. Új-Gineától
kezdve Columbiáig. Bárhol a világban ahol kiállít,
Indiában, Görögországban ugyanazt az elismerést kapja.
Szekszárdon
ahol él, lakik, dolgozik értik-e szavát?
Tagja a Művészek Nemzetközi Szövetségének. Ők a világ
különböző részeibe delegálják, hívják kongresszusokra, kiállításokra.
Az istenhit tapasztalásból alakult ki Balogh Jenőnél. Annyi
minden történt az életében, amit nem tervezett, mégis megvalósult. Lehetetlennek
tetsző dolgokat sorol. Mesél. Akár Háry Jánost hallgatnánk. Csak Balogh Jenő
fényképekkel is igazolja, hitelesíti, illusztrálja, dokumentálja, történeteit. Többször
megmenekült a halálból. Szekszárdi építkezéskor egy pillanat állította meg és
hárította a tragédiát. Nem tud úszni. Akkor miért megy víz közelbe. Taiföldön a
tenger vetette partra, mint egy falevelet. Sorol még számos új születésnapot.
A kezdet? A gyerekkor. Vonzotta az utazás, Kelet-
Dél-keletázsia. Európát is bejárta, de a Távol-Kelet az igazi vonzerő számára.
Ősi kultúrák. Japán, Korea, Thaiföld, Malajzia, Singapur, India, Nepál.
Olyan
természetességgel sorolja Balogh Jenő ezeket az országokat, mint amikor
átlépjük országunkon belül a megyehatárokat. Mindenütt otthon érzi magát. Több
nyelven tanult. Megtanult például
ómalájul olvasni. Amikor Malajziában volt egy hősi emlékmű feliratát olvasta.
Csoda-e, hogy a vendéglátói magukhoz ölelték?
Az indiai utazása előtt is látott jelet. Fényt. Nem tudta
milyen gyakorlati lépéseket kell tennie. Mindig lehetetlen célokat tűzött ki. A
célt kell nézni és az eszközök hozzá jönnek. Vallja.
Álmában
azt kérdezte tőle egy hang, mit akar? Boldogságot, gazdagságot? A Világot
kérte. Többen mondták, hogy pszichiátriai eset. Elismeri.
A világban tett utazásainak élményei,
hangulatai jelennek meg a festményeken. Elmélyülést kíván ez a munka. Nem
csendéletről, utcarészletről van szó. A képeket ki kell találni és lelket kell
bele lehelni! Ezt a lelket érzik a képeken bárhol a világon. Balogh Jenő
vajúdik, míg megszületik egy-egy alkotás. A technikát nem tanulta stúdiumokon. Néha
ujjhegyeivel viszi az alapozott vászonra, lemezre a festéket. Ecset helyett. A
kép sajátos faktúrát lel ilyen módon. Mondanivalójával a Föld megmentését
szolgálja.
Szeretet,
becsület, hűség olyan fogalmak, melyek értéküket veszítették. Jelentéktelenné
váltak. A tízparancsolat egyetlen pontját sem ismerik Balogh Jenő véleménye szerint. Ne ölj! Ne
lopj! Az energia fogyasztása olyan mértéket öltött, mely rombolást, pusztítást
jelent. Külső-belső energiáit meglopják egymástól az emberek. A Föld energiáját
is ilyen módon tulajdonítják. Katasztrófára,
háborúságra éhes generáció a miénk. Gyilkolás, öldöklés, ami vonzza a televízió
képernyői elé emberek millióit. Szerte a világon.
A Nap fényét
senki nem értékeli. Nem hálás érte. Egy virágszirom hajnali fényekben senkit
nem érdekel. Az égboltra senki nem
tekint föl. Nem ismerjük a csillagok neveit.
Balogh Jenő az univerzumot
szülőhazájának tekinti. Az egész világ az otthona. Egy japán pagodában
éppen úgy jól érzi magát, mint a sivatagban. Az emberekkel való kontaktus
teremtése kitűnő. Számára nem jelent idegenséget bármilyen nációval beszél. Mindezek
ellenére társtalan ember Balogh Jenő. Nincs társ a gondolataihoz. Állítja,
hogy az embereket nem érdekli a világ
jövője. Ha érdekelné őket, tennének valamit az igazság megértéséért. Az igazság
és gazság közötti különbség csupán egy
„i” betű. Ez lehet akár Nagy I betű is. Idea. Nagy Intelligencia. I
vagyis Isten. Ideák Ideálja! Nem vesznek tudomást a nagy „I” létezéséről. Balogh Jenő hite, meggyőződése e nagy „I” körül
forog, él, lélegzik. Nem terel, térít maga mellé embereket. Ám szervez. Létre
hozta az ART’999 művészeti csoportot, egyesületet. Ennek 15 éve. A tagság
változik. Jönnek, mennek. Tartozni akarnak valahova, valakihez. Aztán valami
erő elszakítja őket ettől a csoporttól.
Balogh
Jenő semmit nem kér a világtól. Nincs
semmi szüksége olyan értékekre, mely a
földi ember számára fontos. Egy dolgot kér ajándékként. Mondjon érte egy imát,
aki szeretettel gondol rá! Imádságra
hív! Tudunk-e imádkozni? Fontos-e még napjainkban? Kinek? Saját szabadalmának
tekinti, hogy mondjunk érte egy imát. Mert erre az embernek mindig szüksége
van. Az ima Balogh Jenő fogalmai szerint kulcs a mennyországhoz. Fohász az
égiekhez.
Meghallgatást kér az ember az imában. A
tibetiek haranggal, csengővel jelzik az ima idejét. Figyelmet kérnek az
égiektől. Ez hazai istentiszteleteinket,
miséinket, áhítatainkat is jellemezheti. Sem helyhez sem időhöz nem köti az
imádságot.
Nem
katedrálisok, templomok falai közé kell zárni a nyugalmat. Az őserdő, az utca
minden hely alkalmas az imádkozásra. Éjjel, nappal. A Biblia, a Talmud, a
Korán, az indiai mitológia Balogh Jenő olvasmányélményei között van. Fejet hajt
valamennyi előtt. Olyan kérdéseket vet föl hite, meggyőződése, alkotói
tevékenysége, munkálkodása, melyekre nem lehet pár percben tőmondatokban válaszolni.
Hosszú órákat lehet eltölteni Balogh Jenő otthonában utazásai alkalmával
készült fényképek százainak vetítése közben, melyek bizonyítékai
bizonyságtételének.
Amikor
köszönetet mondunk egy hosszabbra kerekedett élménybeszámoló, kép bemutató,
kiállítás után Balogh Jenőnek, akkor most
Olvasó, Hallgató hunyd be szemed! Teljesítsük Balogh Jenő kérését.
Imádkozzunk érte. Magunkért. Legyünk pár pillanatra csendben. Kívánjunk
valamit. Közösen. Magunknak is. Azt például, hogy megszülető gondolataink
valósuljanak meg. Tudjuk végre hajtani feladatainkat a céljaink eléréséig.
Kívánjuk, hogy ha már nekünk van minden nap kenyerünk, akkor legyen annak is,
akinek nincs. Gondoljunk a világ éhezőire.
Kívánjuk a megbocsátás erejét. Azokért akik megbántottak bennünket, akik vétettek
ellenünk. Kérjük, hogy a kísértéseknek
tudjunk ellent mondani. Távozzon tőlünk minden rossz, gonosz gondolat, távol
álljon ilyen cselekedet. Kívánjuk, hogy Balogh Jenő tudja megvalósítani
álmát, váljon valóra a „Jótékonysági Világnap”. Egyetlen nap csupán egy évben. Legyen így!
Ámen!
Decsi-Kiss János
*****
Balogh Jenő kiállításáról
Zalakovicsné Kovács Klára összeállítása
Zalakovicsné Kovács Klára összeállítása
*****
MESÉK A NAGYSZEDERFA ALÓL...
*****
Lakodalom (I.)
Részletek Szabadi Mihály könyvbemutatójáról
*****
Részletek Szabadi Mihály könyvbemutatójáról
*****
A
NÉP AZÉ, AKI MEGMŰVELI
Április 4-ről szóljon az ének. Ezen a napon született Szabadi Mihály 1937.esztendőben.Szóljunk,
énekeljünk arról az emberről, akinek ha nevét beírjuk a google keresőbe, akkor
minden fontos információt megtudhatunk Róla. Itt akár be is fejezhető énekünk.
Csakhogy, aki az interneten, a hálózatok hálóján keresi és meg is találja Őt,
nem láthatja azt a fehérbe csavarodott bajuszt és azt a csillogást a szemüvege
mögött, ami jogos büszkeséget sugároz. Büszke lehet mindenre amit eddigi
életében tett. Ezt a környezete is elismeri, tudomásul veszi! Veheti! Vehetné.
Jobb, ha nem használunk énekünkben feltételes módot, mert ha így visszajutunk a
születési helyéhez, dátumához és feltesszük a kérdéseket: mi lett volna, ha nem
Sióagárdra születik? Mi történt volna, ha húsz éves korában nem látta volna
szükségesnek és helyén valónak 1956-ban, a népi demokrácia megteremtésének
idejét? Ha nem Majosra kerül tanítónak? Ha nem lesz népművelővé? Akkor nem
ismerték volna el azért a kultúráért végzett szolgálatát, amit szocialistának
neveztek akkortájt. Ez azon kitüntetések sorában is elsők között említhető,
ahol a Bessenyei György díj, az Örökség díj, a Csokonai Vizét Mihály díj és lehet
folytatni tovább a teljesség igénye nélkül a szülőfalu és a megye, valamint az
országos szövetségek által adományozott elismerő okleveleket, díjakat.
Népművelőnek vallja magát múlt, jelen és jövő időben is. A néptánchoz való
kötődése talán nagyobb ismertséget hozott számára, de ez is szervesen beletartozik
abba a fogalomba, amit Ő maga a népi kultúra tárgykörébe sorol. Amikor a népről
esik szó, mindig az alapoknál indítja gondolatait, hitvallását. Nép azé, aki
megműveli. Mivel ezt nem tartja tréfa dolognak
Szabadi Mihály, pödör egyet bajuszán, nyomatékul, igazolásként. Egykori mondás
szerint, ott kezdődik az embör, ahol a
bajusz! Ebben a férfiasságát is jelző pödörintésben ott látni a magyarság
vállalását, közben kiegyenesíti derekát, s mint ilyen ember poharat is emel,
legyen abban bor, vagy pálinka. Hűségről beszél, mi honjához, népéhez köti. Így
volt, van és reményeink szerint marad akkor is, amikor nem akármilyen muzsika
dallamára táncba kért, kér egy asszonyságot a maga bandájából. A bandáknak meghatározott,
történelmileg formált szerepe volt. Egy-egy banda kialakulhatott tizenkét éves
korban, aztán a kötelék halálig tartott.
Minden hétköznapi munka, magvetés, aratás, szüret, házépítés, de a tánc
vonatkozásában is jellemző módon volt jelen a banda. Ezt Szabadi Mihály kellő
alázattal fogalmazza. Abban a világban, amikor még egészben voltak a falvak, parasztok voltak a parasztemberek és éltek a
falusi közösségek, addig a tánc azt jelentette, hogy része volt az életnek!
Nemcsak a fiataloknak, hanem az
idősebbeknek is. Olyan alkalmak voltak, amikor természetes volt, hogy valaki
táncol. Lakodalom, családi összejövetel, közös
munkavégzés utáni vigadalom. Akkor úgy táncoltak, ahogy maguknak
fütyültek. A közösség kialakította azokat a szabályokat, amiket illett
mindenkinek betartani. Ezekről az illemszabályokról éppen a közelmúltban kezdte
írásba öntve megfogalmazni Szabadi Mihály
- helytörténeti hitelességgel - az emlékeit. Írás. Külön ember, más
gondolkodás, eltérő kifejezésmód. Talán érthetőbb is a táncnál? Mindenképpen
Szabadi Mihály írásigénye, kényszerűsége is a rendelt időben indult. Senki más
nem szólhat arról az örökségről, amit jussként a szülőfalujától, lakóhelyétől
kapott. Az írás sajátos étvágynak a szülője is. A megtörtént valóságot alapként
felhasználva, írói képzelőerővel vágott , amint mondja, nagy fába! Regényt ír.
Közben megfelelő kézi szerszámokkal fát farag, azzal az igényességgel, amely
mesterfokon betölti funkciójával is a szépség fogalmát. Mindezek mellett, vagy
éppen ellenére még hangsúlyozottabban népművelőnek tartja magát. Ebből nem
lehet kihalni. Mit ért ez alatt? Az emberek gyűjtik az ismereteket, gyarapodik tudásuk,
közben szeretnének szórakozni, mulatni. Az embernek halálig tanulni kell. Ez
helyén is való dolog. Ám a művelődésben szolgáltatóknak meg kell válogatni,
hogy mit adnak. Eluralkodott az igénytelen szórakoztató ipar és ez bűn. Ezekről
szólnak a „nadrágos ember” Szabadi Mihály író-olvasó találkozói, amikor a jelen
levők testi, lelki frissességet kívánnak a szerzőnek különösen április 4
tájékán. D.K.J.
SZABADI MIHÁLY : Sióagárdon született
1937.április 4-én. A Pécsi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát. Népművelő. Koreográfusként
szerzett ismertséget nemzetközi vonatkozásban is. Szakmai tudását megyei,
országos szervezetek oklevelekkel, díjakkal ismerték el. Nyugdíjasként
helytörténeti dokumentum értéket hordozó elbeszéléseket, regényeket ír.például:
LAKODALOM….*****
*****
*****
V. Vesztergám Miklós tárogatózik
*****
Publik Antal előadóművész tolmácsolásában
*****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése