Kultúra, Környezetvédelem, Kommunikáció (KKK): I. évfolyam 2. szám

Írta: Kopasz Árpád (a természetes gyógyulás önkéntes segítője)

01. rész: Tudatosodás tanulás és tapasztalás által

Meghívás egy közös elmélkedésre

Egy több részes kalandra hívom a Kedves Olvasót. Elmélkedjünk, gondolkodjunk, tanuljunk és tapasztaljunk a Világunkat érintő fontos kérdésekről: Kik vagyunk? Miért vagyunk itt, ezen a Földön? Ide jöttünk, ide teremtettek vagy itt fejlődtünk a mai formánkra? Milyen alkotórészekből állunk mi emberek, és építő köveink valóban azonosak-e teljes mértékben a többi élőlényével? Milyen a viszonyunk a tudományos tudáshoz, az ősi ismeretekhez, a vallásokhoz és a mélyen bennünk levő transzcendens meggyőződéshez? Milyen kapcsolatok fedezhetők fel a szellem, a lélek és a személyiség között? Honnan tudjuk mindezeket a néha nagyon is eltérőnek látszó ismeret-rendszereket? Milyen ősi és újabb tudások állnak a rendelkezésünkre az Univerzumról, a Földről, az Emberről, a magyarokról? Ki a mi világunk teremtője, és mit jelent az, hogy a saját képére formálta az embert? Mikor mondhatjuk valamire, hogy tudományos, hogy okkult, hogy spirituális, hogy igaz vagy hamis? Illúzió vagy valóság a létünk? Hol a lélek és mi az anyaga? Volt-e életünk a születésünk előtt, és mi lesz velünk a halál után? Miért leszünk betegek, miért szenvedünk, és milyen erők játékainak kiszolgáltatva éljük a mindennapjainkat? Tudunk-e tartósan örülni, boldognak lenni, egészségesen megöregedni? És még lehetne hosszan sorolni az előbb utóbb mindenkit foglalkoztató kérdéseket. Tudom, hogy a mai dolgozó embernek nincs ideje arra, hogy könyvtárnyi irodalmat átböngésszen, vagy hétről hétre eljárjon tanulni a nálánál „okosabb mesterekhez”. Önmagában már az is jó, ha merünk ezeken a kérdéseken gondolkodni, ha meg merjük kérdőjelezni mindazt, amit eddig hallottunk, és elkezdünk az ismeretek alapján (amelyek közül több nagyon is régi, korábbról való, mint gondolnánk!) újra, egyre magasabb és magasabb szinten elmélkedni ezekről a dolgokról. Azért fontos ez, mert az üdvösségünk a tét, az, hogy - mint úgynevezett földi emberi életáramlat - a teremtési rend szerint éljük-e az életünket, vagy csak próba-szerencsézünk, hogy végül is megmaradunk-e, vagy elpusztítjuk önmagunkat és gyönyörű bolygónkat?

Valamennyien úton járók vagyunk, akik a szeretet és a szabad akarat jegyében tapasztalatokat szerzünk, tanulunk. Tanulásra és tapasztalásra buzdítok én is mindenkit! Miért is? Reményeim szerint kiderül minden alkalommal a mondandóm végére.

Milyen alapokon áll az a „tudás” (tanítás), amit közvetíteni vagy inkább megosztani szeretnék? Nagyrészt a Biblián, amiből ha idézek, akkor az Új Protestáns Fordítást használom (Magyar Bibliatársulat - Kálvin Kiadó, 1990.), vagy néhol a veretesebb Károli Gáspár fordítást (az 1908-ban revizió alá vett Károli Biblia – Magyar Bibliatársulat, 2000). Ezen túl használom a Magyar Teozófiai Társaság által kiadott műveket, az Arany Rózsakeresztes irodalmat, a védikus műveket, a pálosok megismerhető és elérhető tudását, és számos újabban gyorsan terjedő ismeretrendszert az Integrál szemlélettől a Total Biology új egészség-felfogásáig, és a kvantumgyógyítástól az Új Orosz Gyógymódokig, természetesen korrektül hivatkozva a szerzőkre és a művekre. Többször lesz, hogy a Mai Ige gondolatai inspirálnak majd az új összefüggések felvillantására. Ezek az elmélkedések a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány kiadásaiban olvashatók, melyeknek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskörös, Pf. 33. Ez a pontos közlés volt a feltétele az engedélyüknek, hogy valóban korrektül közkinccsé tehessem az ott leírtakat is.

A következőkben – bocsássák ezt meg nekem – tegező hangnemre váltok, talán szívhez szólóbb lesz, hiszen szüleinktől, tanítóinktól is ezt szoktuk meg.

Gondolatok a tanulásról

A Bibliában olvashatjuk, hogy „…ismét arra van szükségetek, hogy … tanítson valaki titeket..." (Zsidók 5:12). Magunktól nehezen szánjuk rá magunkat a hagyományos értelemben vett tanulásra, igenis kell egy jó tanár, aki végi vezet minket az emberi gondolkodás törvényein és segít az útvesztőket kikerülni. Erre vállalkoztam most én is, és remélem, hogy szorgalmas tanulással, alapos felkészüléssel meg is tudok majd felelni ennek a feladatnak.

Persze taníthatónak is kell lenni, mert hiába erőlködik a tanár, ha a tanuló ellenáll. Mit jelent a taníthatóság? Annyit minden bizonnyal, hogy legalább elgondolkodsz a felvetett kérdéseken, és nem mondod azt élből, hogy na, ez is hülyeség, minek pazarolom ilyenekre a drága időmet! Kérlek szépen, hogy figyeld majd meg, hogy ha valami nem tetszik, nem értettél vele egyet, akkor megtalálod-e, hogy milyen húrokat is pendített meg benned az új vagy szokatlan ismeret? Miben kellene változnod, mit kellene feladnod, vagy másként értelmezned?

Nagyon fontos üzenetet olvashatunk a Bibliában: „... ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis ismét arra van szükségetek, hogy tanítson valaki titeket az Isten beszédeinek kezdő elemeire" (Zsidók 5:12). Ha szeretnétek új ismereteket szerezni, a teremtési rend szerint működni (vagyis közelebb kerülni a teremtői rendhez, Istenhez), akkor ne hagyjatok fel a tanulással, legyetek taníthatók, és áldozzatok arra időt és energiát, hogy folyamatosan tanultok! A tanulás nem önmagáért való. Adjátok tovább a körülöttetek levőknek, valamint használjátok ismereteiteket az újabb és újabb helyzetek megtapasztalása során.

A lelki növekedésről, fejlődésről, tapasztalásról

Három olyan igehelyre is tudok hivatkozni a Bibliában, amelyekkel lemérheted, hogy hol is tartasz a lelki fejlődésben, tapasztalásban.

Az elsőben ez áll: „Mert mindenki a maga terhét hordozza" (Galata 6:5). Ismert szülői mondás, hogy „Gyerekem, csak egyszer vagy fiatal, használd ki!”. Ha jól korosodsz, akkor nemcsak idősebb leszel, hanem telve tapasztalatokkal bölcsebb is leszel. Nem baj, ha megöregszel, csak érettebbé is válj, vagyis ne maradj éretlen.

Pál apostol ezt írja: „Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok." (1Korinthus 3:1-3).

Mit jelent ez a mindennapok nyelvén? Ne akard kolbászos rántottával etetni újszülött gyermekedet! Ha szülő vagy, biztos találkoztál már vele, hogy sokkal több felelősséget és érettséget vársz el a gimnazista gyermekedtől, mint az óvodás korútól. Ugyanígy van velünk a szellemi-lelki fejlődés terén is. Ha be akarod tölteni Istentől kapott rendeltetésedet, a Teremtési Rend szerinti életet szeretnéd élni, akkor növekedned kell, érettebbé, tudatosabbá kell válnod. Miben nyilvánulhat ez meg? Például abban, hogy ne kelljen mindig másoknak megoldani a gondjaidat, ne cipeltesd magad senkivel, ne másokat okolj, hogy beteg lettél, stb. Juss el odáig, hogy te magad is tudj lelkileg építkezni, hogy hittel tudj imádkozni a gondjaidban, hogy a Lélekbe emelkedve hatni tudj a fizikai testedre (bármilyen hihetetlenül hangzik is, de ez lehetséges. Meg tudsz gyógyulni, mert a betegség nem Isten sorscsapása, hanem értelmes biológiai program az emberiség túlélése érdekében. Majd közlök veled a későbbi írásaimban ilyen ismereteket is, és látni fogod, ha megérted az okát, már nem kell félned semmitől), hogy a lélek által vezetett döntések irányítsák az életedet, és ne hánykolódj az Élet tengerén, mint hajó a viharban. Isten növekedési terve (ha hiszel benne, ha nem) számunkra az, hogy „többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus" (Efezus 4:14-15). A lelki növekedés tehát legyen elsődleges fontosságú az életedben, különben nélküled, a Te tudatos részvételed nélkül a nagy változás (a végső kilépés az ember halál-természetéből) nem fog megtörténni!

A második igeszakasz, amelyre hivatkozom így szól (Pál azt írja): „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Galata 6:2).

Már csak azért is felelősséget kell vállalnod a saját lelki növekedésedért, mert amíg nem tanulod meg hordozni a saját terheidet, addig nem fogsz tudni segíteni másoknak sem. Közismert egy nagyon régi történet, amelyben egy kisfiú a hátán cipeli az öccsét, és valaki megkérdezi tőle, hogy nem nehéz-e? A kisfiú pedig így felelt: „Ő nem Nehéz, ő a Testvérem." Fontos tehát, hogy ne mindig téged kelljen valakinek cipelni, hanem erősödj meg (ne csak fizikai értelemben!), hogy Te is fel tudj emelni másokat, ha szükséges. Ahelyett, hogy valakinek mindig érted kelljen imádkozni, légy te, aki másokért imádkozol. Ahelyett, hogy mindig rászorulsz valaki adományára, teremts olyan helyzetet, amelyben Te adakozol. Miért van az úgy, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni" (ApCsel 20:35)? Azért, mert az elfogadásban a folyamat nálad már véget is ér, de az adakozással működésbe lép a viszonzás törvénye. Szín tiszta bioenergetika, majd erről is lesz szó későbbi írásokban.

Pál azt írja: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti az Isten«. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre... Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja "igazságotok gyümölcsét", így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk... Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." (2Korinthus 9:7-13). Ha csak magaddal törődsz, akkor megmaradsz kicsinek. Ha kitárod a szíved, és szeretettel fordulsz mások felé, akkor elkezdesz növekedni, és a ma még a személyiségedbe zárt tudatosságod segítségével a Lélekbe tudsz emelkedni.

Először tehát meg kell tanulnod hordozni a saját terheidet. Másodszor meg kell tanulnod, hogyan segíthetsz azoknak, akik gyengék a saját terheik hordozásához. Harmadszor meg kell tanulnod átadni terheidből. Kinek is tudnád átadni? Az Istennek. (Ha olyan olvasóm vagy, aki nem vallásos, nem hisz Istenben, akkor is tudd, hogy bármikor jogod van őszinte szívvel, tiszta lélekből egy tőled független, nálad sokkal nagyobb szellemi hatalomhoz fordulnod segítségért, és kérni a kegyelmet, amelynek hatására csak úgy „magától” megoldódik minden! (Olvasd el Remenyik Sándor: Kegyelem című versét, érdemes! Letölthető: http://sese.web.elte.hu/versek/rs_kegyelem.html ) Elég, ha csak azt kéred: „Uram! Úgy legyen, hogy mindenkinek jó legyen!”) Vagyis: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!" (Zsoltárok 55:23).

Ez első olvasásra nagyon könnyűnek tűnik, pedig nem az, és ennek több oka lehet:

- Ha tudatosan és túlságosan énközpontú vagy, akkor csak a saját akaratodra, a személyes szükségleteidre, a vágyaidra és a terveidre fogsz gondolni, és ez bezár téged.

- Ha már megszoktad, hogy többnyire mindent önerőből végzel el, akkor gondod lesz az alázattal, és nehezedre fog esni, hogy őszinte szívvel térdre borulj Isten színe előtt, és azt mondd: „Uram, most nagy szükségem van rád. Nem tudom ezt megoldani. Tudnom kell, hogy velem vagy, nélküled képtelen vagyok tovább lépni.”

- Ha öntelt vagy és függetlenségre szoktál, akkor a végsőkig vársz, amikor már a térdeid és mindened remeg, zokogás gyötör, sírás fojtogat, a hátad is majd' beszakad, és végre akkor küldesz egy SOS jelzést: „Uram, most hol vagy? Segíts!" A válasz: „Én itt vagyok. Mindig is itt voltam. Azt várom, hogy mikor kezdesz bízni bennem, mikor fogsz belőlem erőt meríteni a hited által?" József Attila írja: „Az Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.” (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/azisten.htm)

Ezzel összefüggésben jól ismert Jézusnak az a mondása: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" (János 15:5). A Földön (Brian Tracy főnix szemináriuma szerint) a siker nem más, mint a túlélt kudarc, de az Isten országában a siker kulcsa kicsit más: dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna, és imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna! Luther Márton pedig ezt mondta: „Sok mindent tartottam már a kezemben, és mindet elvesztettem; de amit letettem Isten kezébe, az még mindig megvan." Nem kell aggódnunk, a Teremtő megengedi, hogy kudarcot valljunk, mai szóval élve padlót fogjunk, ha erre van szükség ahhoz, hogy elkezdjük keresni a bennünk élő Istent. Ha bölcs vagy, nem fogod ezt megvárni, hanem magadtól „térdre ereszkedsz”, és kéred a kegyelmét és segítségét. Az őszinte kérésre a válasz sosem marad el!

Végül álljon itt egy ma nagyon is időszerű bibliai idézet: „…szeretetben szolgáljatok egymásnak". (Galata 5:13)

Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy az életünk egyfajta szolgálat, hogy nem véletlenül élünk éppen most, éppen itt, éppen ebben a társadalmi közegben, nem véletlenül vagyunk magyarok. „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben" (Galata 6:10). Légy ezért kellően érzékeny (empatikus) és nagyon találékony (innovatív); különben elmulasztod a szolgálat nagyszerű lehetőségeit! „Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok, holott nálad van, amit kér!" (Példabeszédek 3:28). Találj magadnak olyan kicsinek tűnő feladatokat, amiket senki más nem tud, vagy nem akar elvégezni, és végezd el úgy, mintha világrengető dolgot cselekednél. Légy elérhető azok számára, akiknek szüksége van rád! Ne foglald le az idődet felesleges dolgok hajszolásával (néha csak utólag derül ki, hogy felesleges volt!), amelyek korlátozzák elérhetőségedet! Légy kész arra, hogy ha szükséges, azonnal „szolgálatba tudj állni” mások javára! Ne bántódj meg azon, ha egyszer csak minden változni kezd körülötted! Szolgálóként nem te választottad ki, hogy hol és mit fogsz szolgálni. Ezt egy nálad sokkal nagyobb és bölcsebb erő irányítja. Jobb, ha engedelmeskedsz neki, mert aki hagyja magát, azt vezeti a sorsa, aki nem, azt meg vonszolja. „Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Korinthus 3:9)

Én is ennek a szellemében próbállak segíteni, és vezetgetni a tudat Lélekbe emelésének néha nagyon is kusza és szövevényesnek látszó ösvényein, amelyen helyetted senki más nem tud végig haladni. Ha gondolod, ébredj, és tarts velem ezen az izgalmas felfedező úton!

Szolnok, 2015. szeptember 15.

****************

Református Szeretetotthon - Decs

****************

DÖMSÖD 2015. OKTÓBER. FESTÉSZET NAPJA

MÖZSI SZABÓ ISTVÁN KIÁLLÍTÁSÁNAK MARGÓJÁRA

Nem szeretem a festészet napját. Amint nem szeretem a címkézett napokat. Mit kezdjek az Anyák napjával? Egyáltalán az ünnepekkel nem tudok mit kezdeni. Így aztán ezzel a festészet napjával sem. Sem Dömsödön, sem Mözsön. Egyetlen nap. Kérdésem, mi történik más napokban. hónapokonban, években? Csak egyszer gondolok Anyámra egy évben, egy életen át?

Ma jó volna megkérdezni, Bazsonyi Aranyt, vagy Vecsési Sándort mi a véleménye ugyan erről a napról. Elkésett kérdés. Két név csupán azon emberek közül, akiket Mözsi Szabó István tejtestvéreinek nevezett. Nevez a mai napig. Csakhogy Mözsi Szabó István nem egyetlen napon nevezi őket. Minden alkalommal, amikor látogató érkezik Tolna városába, műtermes otthonába. Az érdeklődő, szemlélő láthatja, hogy Ő, a nyolcvan nyolcadik életévében is naponta megérinti festőállványát abból a célból, hogy nyomot hagyjon. Tehát minden napja a festészeté. Gyanú leng gondolataim között, hogy akiket tejtestvéreinek nevezett, ők sem csak a festészet napján ragadtak eszközöket, hogy ami a szellemük, gondolatuk, lakóhelyén, - szerintem a „mennyben” megszületett, az ne legyen meg itt a földön is. Ez legyen kinek-kinek, vérmérséklete, hite szerint. Nem szeretem a művészlélek fogalmat sem. Pejoratív kicsengésű bennem. Semmit nem ér a szellem, a lélek, a gondolat, a szó, ha a földön nem válik tetté. Már pedig itt a tettekről kell beszélni. Leginkább arról, hogy mit tett Mözsi Szabó István, hogy erre a mai napra felkérjék a Dömsödön élők, akik felelősek, hogy másoknak mégis „ünneppé” tegyék a napot.

Hangsúlyozom, hogy nem szeretem, de érzem az ünnep szükségszerűségét. De miért is nem tudunk Anyánkhoz közelíteni minden nap? Tudván, hogy ez a vissza nem térő pillanat az életünkben? Tegyük mássá ezt a pillanatot. Beszélgetéseink szürkesége, kapkodása legyen színes ünneppé. Kérjünk áldást egyetlen percre és ne csak az anyák napján ugorjunk be pillanatra, hogy aztán egy pillanatra a halottak napján ugorjunk ki a temetőbe!

Kérdem magamtól, jelen időben. Él még mindkét Szülőm. Anyám és Apám is. Valamikor Édesnek szólítottam őket. Felnőttként más ízűvé lettek a „Édes” napok. Édesapám egy hónappal fiatalabb Mözsi Szabó Istvánnál. Nekem Decsi Kiss Jánosnak viszont megadatott, hogy egyikre is, másikra, mint „apámra tekinthetek”.Ünnep ez számomra, a mindennapiság adta lehetőség miatt. Lehetőség! Ma még lehet s szabad. Élni kellene az alkalommal. Nekem, a „gyereknek”. Gyereknek szólított, nevezett Vecsési Sándor is. Akkortájt volt, amikor újságírói mivoltomból interjúhoz kerestem kérdéseket hozzá. Ezzel a „gyerek” megnevezéssel, Arany, már, mint Bazsonyi Arany kissé szemrehányó tekintettel nézett Sándorra. Mondván, nagyobb tiszteletet érdemlek, hogy csak úgy „legyekerezzen”. Ma is köszönöm mindkettőjüknek azt a hétközi, szerdai napot, amikor ünneppé nemesedett minden perc. Életükről, hétköznapjaikról beszéltek, rövid idő után, mint áradó patak, megeredve szavuk. Mondjuk inkább hogy Sándoré.

Nincs ez másként Mözsi Szabó István életében sem. Akik ma összegyűltek egy napra itt Dömsödön bizonyára ismerik, vagy hallottak a fentiekben említett fogalomról, „tejtestvérek”. Válasszuk csak szét ezt a megnevezést! Tej – Test – Vér! Az élet maga! Semmihez nem fogható kötődés, kötelék a testvériség!

Fogyatkozik ez a testvériség. Számoljuk némán egy pillanatnyi csönd főhajtásában, akik minden élők útján elmentek,…. Hiányuk átjár bennünket, mint huzat a házon. Hiába növesztette őket a kín naponta! Gyermekek maradtak. Hitük, meggyőződésük, vallásuk szerint. Gyermekek. Vagyis tiszták a lelkületben. Hitték az élet igazát, a jók elnyert jutalmának ígéretével. Ismerték a mondást, hogy ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juthattok a mennyországba. Olyan helynek tartom én, ahol szabadság van. Őszinteség, tisztaság, jóság. Ezek a fogalmak jelennek meg a „tejtestvérek” mindennapi munkásságának termékeiben, alkotásaiban, festményeiben. Ezekre nem a festészet napján kell figyelmet fordítani, hanem minden nap be kell, kellene jutnunk, ott lenni abban a közegben, környezetben, ahol megszületnek a világról alkotott, látott képek, festmények. Azt hiszem ezek a fogalmak összekötői a tejtestvéreknek. Szellemiségük máig hat. Itt maradnak bennünk csendesen még, hiszen hazánk nekünk a végtelenség! Remélem, hogy a dömsödiek nem pusztán a festészet napján idézik e két egymáshoz illó ember Bazsonyi-Vecsési, vagy a már elmentek és a jelenlevő tejtestvérek hírét, nevét, emlékét. Hiányuk át meg át járja a házat, a hazát. Szűkebb tágabb környezetüket. Az időben nem lesz hozzájuk hasonló, hiszen a fán se nő egyforma két levél…

Kerülöm Mözsi Szabó István méltatását, életútjának leírását. Elfogult vagyok vele. Tőle kaptam egy olyan pofont a szó szoros értelmében, hogy az máig hat. Pofozkodó tanár volt. Ötven évvel ezelőtt Decsen az általános iskolában, „Szabó Pista, Német Karcsi, Beödök Berci tanárurak, még a nevelés sajátos, de hatékony eszközként alkalmazták az ilyetén kiszámítható, ám mégis váratlan mozdulataikat. Ma már tudom, nem ok nélkül. Talán éppen ettől a pofontól követtem őt pályáján és lettem rajztanár. Innen eredeztetem elfogultságomat.

Szerencsémnek tartom, hogy megadatott, hogy újságíró-képzőművész tevékenységem, no meg tanítványságom kapcsán ott lehettem Mözsi Szabó István egy-egy kiállításának megnyitóján. Ilyenkor alkalmam volt képről képre, festményről festményre járva elemezhettem rám ható üzeneteit. Ezeket kívánságra, igény szerint postázom, adott címre.

Amikor Mözsi Szabó István életének, ifjúságának, tavaszának, nyarának, őszének idejét élte, lakta Tolna megyében, Bogyiszlón, Decsen, Szekszárdon, nos, akkor voltam én egyik tanítványa. Most látni vélem, deresedik az idő! A nagy aranymosó. Ami kimossa a „napok homokját”. Ettől válnak fényesebbé a napjai. Az aranyérc nehéz, ám mégis szelíd fénnyel övezi az öregség terhének súlyát. A tavasz, a nyár, az ősz, nélkül mit sem ér! A tél, ami közelít, a megnyert, megélt évek gazdagságát hozza és szórja szét! Amiként Mözsi Szabó István is tette a likas tarisznyájával. Evangéliumi örömmel kell elé állnunk, köszönve a magvetést, megélve az aratás, a betakarítás, az érett gyümölcs ízét! Konzerválnunk kell, mert télen is érezni akarjuk a tudásuk örökigazságát. Mözsi Szabó István jelen kora a szemlélődés. Kezdete csupán, a pihenésnek. Joó Sándor egyik versét idézem: a tél halk esése, hidege, nem gyötör, ha szíved meleg, s ha öreg csontjaid oly sokszor fájnak, ez ígérete egy új csodának.

Hogy egyik szavamat másikba ne öltsem: tudjuk, hogy Mözsi Szabó István napjaihoz büszke, nagy célt nem keres, de azt is tudjuk, hiszen vallja, míg szeretni és festeni tud, nem felesleges. Tanítványi nagyrabecsüléssel, félre nevelt fiúságommal köszöntöm a dömsödi kiállításán! Megköszönöm a megjelentek figyelmét és vigyék hírét a festészet napján látottaknak, amikor is Mözsi Szabó István üzenetét olvashattuk képről képre haladva, melyek melegítenek, mint kandalló a télben, derűs szelíden és örök fehéren…

Decsi Kiss János

****************

Mözsi Szabó István kiállítása Medinán